Funkcionális táplálkozás


Funkcionális élelmiszerek: Egyre többet hallani ezt a kifejezést az alternatív gyógymódokat keresők körében. Valójában igazuk is van, hiszen ezzel egy támpontot kapunk annak érdekében, miként tudunk szervezetünknek nagyobb segítségére lenni. A keleti gyógyászat szerint, az egyes szerveknek (mint például a tüdő) funkciójuknak megfelelő táplálékot kell biztosítani. Amennyiben egy szerv nem kapja meg a megfelelő táplálékot, akkor kileng az egyensúlyából. Vagy túl lassan vagy túl gyorsan reagál az alap feladatához képest.

Szervezetünk építőkövei a sejtek, mivel a sejt élő anyag, ezért szüksége van táplálékra. A sejtek összessége szerveket, azok pedig szervrendszereket alkotnak. Például a sejtek alkotják a tüdőt. A tüdő, hörgők, légcső, gége, garat, és orr melléküregei összességében pedig a légzőszervrendszert alkotják.

A nem megfelelő tápanyagellátás következtében a probléma először sejt szinten jelenik meg, amit még nem is érzékelünk. Később ez áttevődik a szervekre, amelyek kisebb tüneteket okoznak, de még nem annyira figyelünk fel rá, majd csak akkor, amikor az adott szervrendszerre is kihat, és komoly betegségeket alakít ki.

A Sunrider megoldásként a funkcionális táplálkozást javasolja. A növényi kombinációk úgy vannak egymás mellé társítva, hogy azok erősítsék egymás hatását. Az 5 fő szervrendszer (légzés, keringés, hormon, emésztés és az immunrendszer) mellett megtaláljuk az idegrendszer, csontrendszer, izom és kötőszövet, valamint a bőr helyes működéséért felelős növényi táplálékokat, melyek először sejt szinten regenerálják a szervezetet. Ez bizonyos idő elteltével kihat a szervekre, majd a szervrendszerekre és helyre áll az egyensúly.
A légzőszervrendszer funkcionális élelmiszereként tudom ajánlani a Conco -t.

Ha tetszett a cikk, akkor lájkold vagy oszd meg! Köszönöm!

Termékek >>
<< Hírek